Sokszor halljuk a tapasztalt tanácsot: “pihentesd az agarat többet”. A következő sorokban nem azt fogjuk kifejteni, miért kell túledzeni a kutyát, mert természetesen a pihenésre is kellő hangsúlyt kell fektetni. De mi történik akkor, ha csak “lazázol” a kutyával, majd pályára teszed?
A paralitikus myoglobinuria, azaz az ünnepi betegség, tüneteit először lovaknál figyelték meg. Extrém igénybevétel, versenyek után a lovak levertek, gyengék és betegek lettek, görcsök és merevség jellemezte a mozgásukat. Innen is kapta a betegség az angolszász nyelvterületen a „monday morning disease”, azaz hétfő reggeli betegség nevet, mivel a hétvégi versenyek után hétfő reggel riasztották az állatorvosokat.
A betegség elsősorban a versenylovakat és a versenyagarakat érinti, akik hihetetlen motivációval és versenyszellemmel rendelkeznek, illetve az izomzatuk is jóval fejlettebb, mint átlagos hobbiló, hobbiagár társaiknak. A tenyésztés során a leghajtósabb, szinte eszelős száguldásra képes állatokat választották ki, ennek eredménye pedig az, hogy míg egy átlagos ló vagy agár a fáradtság és a fájdalom jeleire visszavesz a tempóból, addig a gyorsasági versenyeken futó versenyzők akkor is tovább hajtanak.
A paralitikus myoglobinuria tehát elsősorban a versenyagarakat érintő betegség, közülük is vannak egyedek, akik fogékonyak rá, míg mások kevésbé. Az extrém megterhelés váltja ki a tüneteket, amely lehet egy coursing edzés vagy hajtás is, amelyen az edzetlen állat részt vesz. Ahogy fentebb írtuk, bizonyos egyedek nem tudnak megálljt parancsolni az ösztöneiknek, és szó szerint a végkimerülésig képesek hajtani.
Ehhez persze annyi is elég, ha edzetlenül tesszük pályára agarunkat. Mire lehozzuk őt a pályáról futás után, a jelek azonnal láthatóak. A kutya kimerült lesz, enervált, a vizelés gyenge sugarú, fájdalmas, az izomzata fáj. A súlyos izomsejt károsodással mioglobin szabadul fel, amely túldolgoztatja a vesét, tehát miközben az izomkárosodás akut fájdalmat okoz a kutyának, vesekárosodást is szenved, és bizony könnyen lehet, hogy a többedik ilyen alkalomnál egyszerűen leáll a kutya veséje (bizony, van olyan agaras társunk Magyarországon, akinél történt már ilyen).
Mi tehát a tanácsunk? Eddzetek rendesen! Kanapén fekvéssel és némi sétával lehet, hogy nyersz pár versenyt, hiszen a kutya pihent lesz, és ha genetikailag gyors, akkor persze úgy fogod látni, hogy milyen jól teljesített. De amikor a verseny utáni estén és másnapján látod a kutyán a szenvedést és a fájdalmat, át fogod értékelni, mennyit is ér egy ilyen győzelem?
Sajnos az ünnepi betegség sokkal gyakoribb Magyarországon, mint hisszük, van, aki észre sem veszi, ha nem figyeli eléggé a kertben élő kutyáit, hiszen képes átvészelni az agár “szó nélkül”, ami extrém veszélyes. Ami tehát fontos: sok-sok mozgás, fokozatosság, csak akkor válasszunk hosszabb versenytávot, ha a kutya megfelelő tréningen vett részt előtte és genetikailag is maximálisan állja a távot, valamint futás másnapján figyeljük az állapotát. Az persze valószínű, hogy fáradt lesz, de ha fájdalmai vannak, érdemes újragondolni a tréninget, hogy vajon készen állunk-e a terhelésre. Valószínűleg nem!
Forrás: Dr Ferox, veterinarian — Myoglobinuria in a racing greyhound, resolving… (tumblr.com) Mi az az “ünnepi betegség”? – Kutyabarát életmód magazin – Együtt mindenhová (kutyabarat.hu)