Sokaknak volt szó szerint első, az első edzés

A szemfülesek még emlékezhetnek, hogy a Lyreen Mover díj napján volt ugyanilyen bámulatosan szép a hold, mint a tegnap esti edzésen (nyitókép). Ilyen csodás estén vágtunk bele a szezonra való felkészülésbe a Kincsem parkban.

A már jól ismert nevek mellett (Amy, Cannonball, Arya) felfedezhettünk számtalan újat is az edzéslistán. Megérkezett a várva várt Joes Cody – Iron Lady alomból két fiatal Ganyecz Mihály tréningezésében, emellett Szajka Kálmán feltűnően sok “indián” kíséretében érkezett, Szegedi Istvánéknál pedig megszaporodtak a D-betűvel kezdődő nevek. Tenczel Gáborról is tudjuk, hogy hamarosan több kezdő beiskolázására is készül (közülük ez alkalommal csak egyet hozott), de azt is örömmel fedeztük fel, hogy nemcsak a kutyák, de a trénerek személyében is találkozhattunk új arcokkal.

Az így is hosszúra nyúlt este ellenére azonban a trénerek nagy része még nem érkezett meg. Bernáth Krisztina, Komáromi Diána, a Svoren házaspár, Szilágyi Gyula, a Baranyai testvérek, csak pár azok közül a nevek közül, akiket már nagyon várunk, hogy idén mi lesz a tarsolyukban. A pálya állapotán idén sem fog múlni, hiszen már első nap kiváló minőséget hozott, illetve a nyitott szemmel járók már a vadi új paddockot és az állatorvosi szobát is megfigyelhették.

Ezekkel a remek hírekkel és egy kis kedvcsináló TikTok videóval kívánunk minden régi és új trénernek sikeres és balesetmentes felkészülést!

Fotó: Simkó Szilárd

Related Post