Örömkönnyek, célfotók: ez volt a Májusi Trófea

Reméljük még sok olyan alkalom lesz, ami ezt az érzést hagyja maga után, ennek ellenére biztosan kijelenthető: ilyen izgalmas és eseménydús versenynap idén még nem volt. Az elsőtől az utolsó futamig lehetetlen volt megmondani, ki lesz a nyerő, ezt pedig a futott idők is igazolják.

Az első két futamban két újonc, Tico Fless Ten Taylor és Stemgrove Elemental Power mutatkoztak be győzelemmel. Itt meg kell jegyezni, hogy győzni nagy dolog, de elsőre győzni még nagyobb, így igazán örömteli kezdése volt az estének a két fiatal brillírozása. A harmadik futamban Stemgrove Havanna, ez a kicsi, tünemény szuka megfutotta a nap legjobb sprint idejét 16.61-el, az örömkönnyek után az S0 futamban pedig Next Stop Hero nyert nagy fölénnyel 16.62-vel, tulajdonosai legnagyobb büszkeségére.

Még fel sem dolgoztuk a 280 méter eseményeit, máris kezdődött az első hosszútávú futam, amelyben ugyan Dr. Csont Domino hatalmasat futott, azonban az első kanyarban történt ütközést nem sikerült behoznia, így Judith Petz Hunter Alexander kihasználva az alkalmat begyűjtötte élete első győzelmét. Nem kellett sokat várni Petz László agarainak újabb győzelmére, hiszen a következő futamban ugyan Sight igencsak megszorongatta Another Bonniet, de legyőznie nem sikerült, így Bonnie jelenleg 100%-os mérleget mutathat fel a Kincsem Parkban, 2 futam/2 győzelem.

Következett a 7. futam, amiben Szilágyi Gyula Slippy Ninjája bizonyította be, hogy sokkal jobban áll neki a hosszú, mint a rövid táv, a legutóbbi versenyen ugyanis rövid távon mindössze 5. lett, itt azonban minden támadást visszaverve elsőként haladt át a célvonalon, nyomában Homokvihar Aryával, aki szintén hatalmas formát futott és versenyről versenyre javul.

Mindezek után jött a nap legizgalmasabb futama. Akinek nem esett le az álla, az valószínűleg háttal állt a pályának, hiszen az alomtestvér korábbi győztes Ronnie Trend és Reggie Trend páros remek startja után maga mögé utasította a pályacsúcs várományos Hes So Luckyt, aki sok hosszas lemaradását az utolsó egyenesben hatalmas momentummal dolgozta le és elsőként ért célba. Ezt a futamot valószínűleg még jó ideig nem fogjuk elfelejteni.

A következő versenynap lesz az utolsó a Magyar Derby előfutamai előtt, így a még készülésben levő agarakat már kezdi szorítani az idő, de remélhetőleg mindenki odaér, aki oda szeretne. Nem túlzás azt állítani, hogy az eddigi legerősebb mezőny fog starthoz állni a Derby 3 hétvégéjén, de hogy ki lesz a legjobb, az csak július elsején dől el. Addig is kívánunk minden trénernek sikeres felkészülést, a közönséget pedig várjuk szeretettel két hét múlva is, ugyanitt, ugyanekkor.

Related Post