Magyar Derby: Reggie a király!

Szezon eleje óta brillíroznak a román Papa Adrian agarai, Ronnie Trend és Reggie Trend. Az alomtestvérek Írországból érkeztek, érdekesmódon apjuk és anyjuk is leginkább sprint távokon brillíroztak, többi testvérükről pedig semmit nem sikerült kinyomoznunk. Maga Reggie életében egyszer futott kint hivatalos edzést, eszerint 29.55 a mért ideje. A Kincsem Parkban a Derby estéjén ebből közel egy másodpercet faragott!

Első versenyén Magyarországon mindössze a 4. helyet szerezte meg rövid távon, azonban közvetlen ezután át is került 480 méterre, ahol sorozatnyerő lett. Egyedül a Derby ezüstérmes Luckynak sikerült legyőznie egy alkalommal a hatalmas csíkos kant, a Döntőben azonban senki sem bizonyult ellenfélnek. Fantasztikus start után végig több hosszal vezetve, a barrier mellett belül, a Kincsem Park történetének első 1-es boxból való győzelmét produkálta, az eddigi legjobb Derby Döntő idővel, (és egyéni csúccsal) 28.57-tel.

Az összes többi versenyzőtől közel 3 kg-val többet nyom, végtelenül szép és csupaszív agár, aki annak ellenére is klasszist nyújt, hogy ő teszi meg a leghosszabb utat a budapesti pályáig, hiszen több száz kilométerről, Romániából érkeznek trénerével. A magyar közönségnek elakadt a szava, hiszen elsősorban a két top favoritot, Herot és Luckyt várták győztesnek, akik ezúttal a negyedik és a második helyet szerezték meg.

Köszönjük az élményt Reggie Trend, reméljük, még sok ilyen remek futást látunk tőled! Felicitare!

Fotó: Simkó Szilárd

Related Post