Írországi élményeink – 3. rész – Agarak, trénerek, közönség

Miután szemügyre vettük az agárpályát, nézzük meg magukat a versenyzőket és az értük kilátogató közönséget is.

1. Közönség

Alapvetően elég nagy különbség van a csütörtöki és a szombati versenynapok között, mivel csütörtökön főleg gyengébb futamok kapnak helyet, míg szombaton érkeznek az erősebb kutyák. Ennek megfelelően (plusz ugye hétköznapi volta miatt is) csütörtökön elég kevesen látogatnak ki. Vannak páran, illetve fogadási oldalakon élő közvetítés is zajlik, tehát vélhetően nézik, de csak alig-alig jönnek ki. Akik kijönnek, közülük is sokan csak bent ülnek a hallban, onnan nézik egyszerre az összes agaras programot, amit közvetítenek élőben.

Szombaton már voltak többen, illetve egy leánybúcsú teljes stábja is, mivel ott rendezték meg az agárpályán (ez mondjuk elég menő). Itt tenném hozzá, hogy őket leszámítva a közönség átlegéletkora (sajnos) feltűnően magas volt. Volt pár család persze, illetve fiatal párok is, de a legnagyobb rész bácsikból és nénikből állt. Apropó nénik: csütörtökön magamon kívül másik hölgyet egyáltalán nem is láttam a pálya közelében, ez mondjuk kifejezetten meglepett, de szombatra azért megérkezett szép számmal a gyengébbik nem is.

Ezeken felül még személyes véleményem, hogy mivel akkor voltunk kint, amikor az Ír Szukadíj és az Angol Derby egyszerre zajlanak, nem is vártunk nagy tolongó tömeget. Ha így nézzük, ehhez képest viszont kifejezetten “maradt élet vidéken is”, és a helyiek saját szórakoztatásukra azért szívesen eltöltenek 1-1 kellemes estét a lelátón.

2. Trénerek

Megint külön kell választanom a két versenynapot, hiszen míg csütörtökön főleg A4/A5-ös futamokat láttunk, (csak 1-2 db A2-es volt), szombaton a Greyhound & Pet World Golden Muzzle sorozatának volt a második fordulója (ez kiírás szerint A1-es). Itt jegyezném meg, hogy egy átlag futam díjazása nem túl magas (a Racecard tartalmazza, ha valakit érdekel), azzal lehet “nagyobbat kaszálni”, ha versenysorozatot nyer meg az ember. Ezekből láttunk A5-öst is kiírva, szóval gyengébb kutyával is megvan a lehetőség akár 1-2 ezer eurós nyereményekre (Írországban egyébként egy jó 40%-kal magasabbak az árak és a fizetések is). Persze, ehhez heteken át futni kell az előfutamokat, majd a végén megnyerni az egészet, tehát nincs kolbálaszból a kerítés, mivel az előfutamok során alig-alig van pénznyeremény (ha összeadnánk azt a pár heti futamnyereményt darabonként, valószínűleg ki is jönne az az 1-2 ezer euró, csak egyben tűnik soknak). De összességében minél jobb versenysorozatba nevezünk, azzal arányosan nő a megnyerhető összeg is.

Amit kiemelnék még, hogy meglepően sok volt a tulajdonos=tréner felállás. Nagyjából 2-3 külön tréner nevet fedeztünk fel, de még ők is saját, vagy részben saját kutyákat hoztak. Emellett főleg bácsik, de nagyon bácsik trénerkednek. Egyetlen fiatal srác volt, a többiek 50-től felfelé, de hajszín és mozgás alapján inkább 60-70 évesek jöttek. Ledöbbentünk!

Ami pedig teljesen hihetetlen volt számomra, azt már itthon hallottam korábban, de mégis ez volt a “legdurvább”. A kennelben való bedörzsölés után megtettek nagyjából 100 métert (se) a startgépig, betették a kutyákat és azok lefutották a versenyt. Voltak esetek, amikor fél-1 perccel hamarabb odaértek, és a percre pontos kezdés miatt várniuk kellett, addig lassan sétálgattak velük egy erre kijelölt helyen, de tényleg volt olyan, hogy kenneltől mentek egyenesen a boxba, a bemelegítés teljes hiányával. A slusszpoén pedig, hogy senki nem jött le aztán sántikálva. Nem tudom, hogy ez milyen varázsige lehet, de az biztos, hogy meg szeretném tanulni – egyelőre azonban részemről biztos maradok az alapos melegítésnél, nem éri meg a kockázatot a kísérletezés.

3. Agarak

A hétközi versenynap gyengébb futamaiban szemre is gyengébb kutyák szerepeltek. Elég vékonykáknak tűntek, kevesebb izomzattal. Aztán jött a szombat: ennyi csodálatos, izmos, jókedvű (volt, aki a startbox előtt úgy csóválta a farkát, hogy majd elrepült) álomszép agarat én még álmaimban sem láttam. Képtelenség volt levenni az embernek a szemét róluk. A többségük csupa mosolygó szemmel várta a futamát, mindegyikük ragyogó szőrben, szemre tökéletes súllyal (persze, volt 1-2 kivétel, aki még nekem is feltűnt, dehát istenem).

Egy nagyon kedves trénerrel váltottam pár szót, aki egy dolgot emelt ki az agarazás kapcsán: mindig az agár jólétét kell szem előtt tartani, hiszen ha van egy gyors kutyád és képes vagy megadni neki mindent, amire szüksége van, ki fogja futni a szívét is.

Azt hiszem ennél jobb zárszót kívánni sem tudnék, ha van titok, akkor az ez (lásd: Ned Bryant gondolatai): a maximális odafigyelés és a törődés mindig kifizetődik.

Related Post