Írországi élményeink – 2. rész – Az agárpálya

A 2. részben izgalmasabb vizekre evezünk és bemutatjuk azt, hogy milyen is a limericki pálya. Írországban jelenleg 14 működő agárpálya van, az ezeken történő eseményeket a www.grireland.ie oldalon követhetjük. Amint belemegyünk a Racing/Upcoming Racecards fülek belsejébe, kiderül, melyik pályán milyen napokon vannak a szokásos versenynapok, valamint a soron következő Racecardokat, azaz Versenyprogramokat is kedvünkre böngészhetjük. Itt derül ki az is, hogy Limerickben a szokásos versenynapok csütörtök és szombat este zajlanak.

Csütörtökön kíséreltük meg először megközelíteni a létesítményt, amely számításaink szerint 20 perc sétára volt a szállásunktól. Elindultunk, majd 10 perc megtétele után elfogyott az út előlünk, egy zárt kapuba ütköztünk, mögötte gazzal. Egy épp arra sétáló hölgyet kérdeztünk, hogy akkor mégis hol az agárpálya, ő pedig elmagyarázta, hogy igen, mindenki itt keresi, nem frissült valamiért a Google Maps, de innen még egy jó fél órás sétát kellene megtennünk. Mosolyogtunk egyet, majd sok választásunk nem lévén elindultunk.

A limericki pálya 2010-ben épült, de a városban egészen 1937-ig nyúlik vissza az agárverseny történelme, a Markets Fieldi pályán ugyanis zajlottak az események – erről több dokumentáció is be van keretezve a jelenlegi pálya halljában. Azóta otthona az ír St. Legernek, valamint a Con & Annie Kirby Memorialnak.

Megérkezésünkkor nem voltunk biztosak benne, melyik irányból van a bejárat, de egy nagyon kedves tréner úr hamar karon fogott minket és a kenneleken át bejutottunk a stadion területére (még egy programot is a kezünkbe nyomtak). Ami ott fogadott minket, az számunkra mesevilág volt.

A főépület maga 3 szintes. Az alsó szinten bár, étkezde, fogadóhelyek és rengeteg élő közvetítés a többi ír pályáról (de még az Angol Derbyt és a BL döntőt is adták), a középső szinten benti ülőhelyek kilátással a pályára, a felső szinten pedig egy exkluzívabb étterem, szintén panorámával a pályára. A közvetítések fontos eleme a Shelbourne Park, ami mintegy agár-fővárosként funkcionál és a programja nemcsak, hogy helyet kapott a Racecard utolsó oldalain, de a futamok sincsenek átfedésben, így akár együtt is nézhető a két versenynap (igazi agárverseny túladagolás, imádtuk!).

A kinti lelátón, mint a fotón is látszik, kizárólag állóhelyek vannak, illetve egy valódi hagyomány: egy hús-vér bookmaker, aki futamok előtt kiabálással jelzi, hogy “okay folks, time to bet!”- azaz ideje megtennünk tétjeinket.

Na de térjünk át a futófelületre, mert az sem volt semmi! Ugyan csütörtök reggel kellemes áztató eső áldott meg minket (előtte hetekig esős idő volt), délutántól már kisütött a nap. Az eső ellenére a pályakarbantartás receptje náluk a következő volt: automata locsolórendszer bekapcsolása, majd traktor körözése, majd még egy locsolós session, majd kész a szőnyeg – nagyjából annyira volt sima a végén. Ezután úgy látszott, picit még áll is a víz rajta, de a kutyák mozgásán ez abszolút nem látszott, vagyis vélhetően beitta a homok ezt a mérhetetlen mennyiségű vizet. Itt említeném meg, hogy nem minden futam után volt pályakarbantartás, de amikor volt, akkor picit mindig rá is locsoltak. A startboxokat pedig minden futam után kitisztították levegőfúvóval.

A fenti fotón a kennelek épülete látható a díjátadós dobogóval – amit egyáltalán nem használtak, mert egy futam után sem volt semmilyen díjátadás. A menetrend a következő: futam előtt kihozták a kutyát ide egy pisire (már nem vitték fűre őket, így ezen a betonos felületen intézhették el kisdolgaikat), majd bementek, rákerült a mez az agarakra, egy kis bedörzsölés, ellenőrizték a fülszámukat, felkerült a szájkosár, és már mentek is ki a startgéphez.

Ami még a pályához tartozik, hogy összesen 4 startgép és 2 finish van. Mivel egészen sok távon zajlik az élet, így hozták össze, hogy a nagyon rövidtől a nagyon hosszúig minden megoldható lehessen egyben.

Így néz ki egy Racecard (az 5-ös kutya egyébként éppen Next Stop Hero alomtestvére, aki sajnos csak az A5-ig jutott egyelőre):

Ami különbség az itthonihoz képest, hogy a valaha futott legjobb időt is megfigyelhetjük, hogy belsős-külsős-középsős a kutya, hogy a 4 kanyarba hanyadikként fordult be, a teljes életnyereményt, a pálya goingját, meg még pár olyan dolgot, amit egyelőre én személy szerint még nem fejtettem meg (szánom-bánom, házi feladat).

Ezen felül ha az utolsó futam mögé nézünk, találkozunk a Floating Reserve kutyákkal, ami annyit jelent, hogy az adott nap 12 futamának (ezen a pályán mindig ennyi van) nevezőin felül kik lehetnek azok, akik visszalépés esetén úgymond beugorhatnak (egyfajta tartalék). Meglepően sokszor fordult elő, hogy a fogadók tájékoztatásául bemondták, hogy éppen melyik kutya helyett melyik fog futni. Így a közönség csak lapozott párat és már láthatta is a tartalékból berakott kutya adatait pont úgy, mint a többit.

És hogy mi fontos még a fogadóknak? Hát ezen a mérhetetlenül sok adaton felül az aznapi súly. Nyilván nem mindegy, hogy a kutya ma top formában érkezett, esetleg fogyott vagy hízott. Az alábbi táblát nap elején töltik ki – fontokban mérve mennyit változott a kutya súlya a legutóbbi eredménye óta:

Számomra lenyűgöző, hogy milyen szinten űzik ezt az egészet. Onnantól kezdve, hogy milyen percre pontosan zajlik minden (ugye ez is azért, hogy a fogadó pénztárcáját a lehető leghatékonyabban ürítsék/töltsék), egészen addig, hogy a felhajtás teljes hiányát figyeltük meg (na jó, a fogadókat persze azért igyekeztek tüzelni). Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy: “az évek, meg a rutin”.

Ugyan igyekeztem rövid és tömör lenni, nyilván most sem jött össze, pedig egyedül a pályára igyekeztem hagyatkozni, a kutyákról egy külön cikkben lesz szó, de előbb-utóbb ígérem, mindenre sor kerül. A cikkek terjedelmességének egyébként is az az oka, hogy egy kicsit Ti is ott legyetek velünk és átélhessétek azt a profizmust, ami ott a levegőben áramlik és el sem tudod kerülni, hogy magadba szívj belőle. Csak remélni tudom, hogy sikerül ebből a felemelő érzésből Nektek is adni.

Related Post