Meglio Racing Versenyagarak világa Ír Derby 2022: szem nem maradt szárazon a harmadik fordulóban

Ír Derby 2022: szem nem maradt szárazon a harmadik fordulóban

Hogy mennyi favorit esett ki múlt szombaton, azt nehéz volna összeszámolni. Elérkeztünk az esemény azon szakaszába, amire egy kifejezést tudunk alkalmazni, az pedig a “csillaghullás“.

Az első futamban azonnal Bockos Crystaltól búcsúztunk, attól a kis szukától, aki hatalmas potenciállal vágott bele a menetelésbe. A második futamban kétfelől is meghasadt a szívünk, ugyanis mind Magical Kuba, mind pedig Mustang Jet elvéreztek. Búcsúztunk később Towcester pályacsúcstartójától, Priceless Jettől, és sajnos az egyik legnagyobb favorit, – aki nekünk is a szívünkhöz nőtt – Ballinaloba Ed is kiesett.

Miután megnéztük, hogy kik nem fognak biztosan Ír Derbyt nyerni idén, lássuk, kiknek sikerülhet még ez. Explosive Boy még menetel, de Tullig Raven ezúttal gyorsabbnak bizonyult nála, mindketten bombaerősek. Romeo Magico úgy csinál, mint akinek kezd megjönni a kedve a dologhoz, az első normális startja után úgy nyert, ahogy akart. Remek idővel ért célba Crafty Kokoro, akit már nemcsak hangzatos neve miatt kedvelünk, de bent van még az eddigi legjobb időt produkáló Coolavanny Hoffa is, viszont ezúttal második helyen ért be (ez tekinthető jó ómennek is, hiszen veretlenül igazi ritkaság Derbyt nyerni). Végül pedig a két utolsó futamgyőztes, Bockos Budsit és Vincenzo (nyitókép) is tovább menetel, mindketten bámulatos sebességet mutatnak hétről-hétre, mindkettőjük hatalmas kedvencünk.

Így vágunk bele tehát a negyedik fordulóba, amely egyben már a Negyeddöntő, hiszen mindössze 4 futama lesz ezen az estén az Ír Derbynek. A sorsolás a lenti képen látható, izgalomból ezúttal sem lesz hiány, hiszen szépen lassan összesorsolódnak a favoritok. Így került össze Romao Magico és Bockos Budsit, Vincenzo és Coolavanny Hoffa, Born Warrior és Droopys Nice One, valamint Explosive Boy és Crafty Kokoro is.

A SportyStuff élőben közvetít, a versenynap kezdete magyar idő szerint 20:15, a Derby futamok 21:06-kor kezdődnek.

Jó szurkolást kívánunk!

Related Post