Mosolygó szemek a dobogón, dísztakaró, gratulációk. Mindannyiunk álma minél többször átélni ezeket a pillanatokat és többnyire ekörül is forognak a gondolataink minden nap: nem kellene több munka? Nem kellene egy kis pihenés? Nem kellene egy kicsit több súly? Vagy inkább kevesebb súly kellene?
Döntéseket hozunk. Minden nap döntünk valahogyan az adott programot/etetést illetően. Döntünk éjjel-nappal, a végén pedig kiderül, hogy jók voltak-e a meglátásaink. Nem szívesen beszél erről senki, de van, amikor tévedünk. Tulajdonképpen sokszor tévedünk.
“Csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit.” – tartja a mondás, és most kimondottan arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne féljünk hibázni. Hiszen ahogyan egy másik mondás tartja: “Aki nem hibázik, nem tanul.” Vannak köztünk olyanok, akik évtizedek óta művelik az agarászatot, és vannak akik alig pár éve csöppentek bele ebbe a csodálatos világba. Az viszont közös bennük, hogy az agarakat még senki nem kérdezte meg, hogy mégis mitől futnának gyorsabban.
Összességében amiatt egy trénernek sem szabadna rosszul éreznie magát, hogy az adott futamban nem teljesített jól egy kutyája. Ez a sport (mint mindegyik másik is) a tanulásról, fejlődésről szól, ahhoz pedig elkerülhetetlen a kísérletezés, próbálkozás, hiszen minden kutya más és más. Ennek a gondolatmenetnek az is a következménye, hogy senki sem hibáztatható azért, ha épp tévedett a kutyájával kapcsolatosan, mert lehet, hogy most veszített, de tanult valamit, amit legközelebb már másképp fog csinálni.
Legyünk egymással mindig elfogadóak, támogatóak és segítőkészek, hiszen sosem tudhatjuk, hogy a másik épp hol tart a próbálkozásaiban egy rossz helyezésnél, és az is könnyen lehet, hogy egy pár héttel később már mi leszünk azok, akik megtapsoljuk az ő győzelmét.
Fotó: Simkó Szilárd
