A nyitóképre TellHerSomething, egykori versenyző került, hiszen Towcesterben hétről hétre szebbnél szebb nyugdíjas agár is kilátogat, megismerkedtetve a közönséget elbűvölő személyiségükkel, amit természetesen mi is teljes mellszélességgel támogatunk.
Térjünk is át a lényegre. A nyitófutamban egyből Swords Rex újbóli 29 alatti, 28.93-as futásával utcahosszal nyerte futamát, ezzel tartva favoritpozícióját a végső győzelemre. Ez egy olyan futam volt, amit érdemes megnézni, ha esetleg nem tettük:

A Riverside Kennel versenyzői közül egyébként egyedül Badgertől, avagy a tavalyi nyertes Romeo Magicotól kellett búcsúznunk, amely nekünk különös szívfájdalom, hiszen szerettünk volna történelmi sikert látni. Az általa futott időeredmény (29.50) a 8-ból 6 futamban továbbjutást ért volna. Az agárverseny azonban épp ettől szép. A Holland családnak tehát továbbra is 6 agara van versenyben, ami azt jelenti, hogy a Negyeddöntőben levők negyedét(!) ők trenírozzák. Bámulatos.
A nap idejét Romeo Command futása hozta el, aki 28.75-ös eredményével mindössze 2 századra közelítette Clona Duke (28.73) első fordolóban beállított rekordját. Trénerének, Patrick Janssensnek egyébként mindhárom bent levő versenyzője továbbjutott a negyeddöntőbe, ő és a Holland család jegyezhettek 2-2 győzelmet a 8 közül. A verseny tehát élesedik.
Csakúgy, mint a Tippjátékunk, ahol elképesztő, egy-egy tippen belüli eredmények alakítják a frontot (frissítve: 2023.06.11. 10:35):
A következő forduló sorsolása alább látható:

3. forduló videóösszefoglalója: Complete video review of Greyhound Derby 3rd round (sportystuff.tv)
Racecard: SATTT-4.pdf (towcester-racecourse.co.uk)
A Tippeket a szokásos módon futamkezdésig várjuk, és ismét: bármi észrevétel felmerül, szóljatok. Minden pont számít! 🙂