A teljesítmény ciklikussága

Egy olyan körforgásról van szó, amit ha nem követünk, akkor is megtörténik – csak ekkor sérülés formájában érkezik a pihenő a versenyzőnk számára. Ugyanis egy-egy agár nem képes hosszútávon fenntartani a teljesítményének maximumát. Időzíthetünk, hogy melyek azok a versenyek, amelyek fontosak nekünk a szezonban, ezáltal elérve addigra a legjobb formát, de nagyon fontos észrevenni, amikor túllép a kutya teljesítőképességén. A minden héten való versenyzés, folyamatos csúcs elképesztően megterhelő számukra, így a megfelelő regeneráció is legalább akkora hangsúlyt kell kapjon, mint az edzés.

Erre Magyarországon szerencsére nem kell akkora figyelmet fordítani a trénereknek, hiszen a versenynaptár lehetővé teszi, hogy a téli hónapokban többet pihentessük az agarakat, valamint a Derby szünet júliusban is kiváló opció egy kis kikapcsolódásra. Továbbá csak 2 hetente kerül sor a megmérettetésre, ami szintén segítség. Persze, ez minden kutyánál egyedi adottság, így érdemes egy teljesítmény hanyatlásnál ezt is számításba venni: talán csak kell egy kis áramszünet.

Fotó: Simkó Szilárd

Related Post